Zen hajnal

Reggel a szokásos úton gurultam. Oldalra nézek, az őszi vetés majdnem szabályos párhuzamosokat rajzolt a vadkerti határban a földekre. Ahogyan a keleten még épp csak felkelt Nap sugarai megvilágították, mintha valami óriási zen kert mellett haladnék, amiben egy irdatlan gereblye nyugtató párhuzamosokat rajzolt. Meg kellene állni, és lefotózni. Az egész vagy két másodperc volt. Mögöttem egy kisbusz, ingázókkal, mint én, aztán egy kamion. Majd legközelebb, mert így is késésben vagyok. Hazafelé jövet kerestem ugyanazt a képet, látványt. A nap a másik oldalon járt, már épp majdnem eltűnt a Börzsöny mögött. Sehol a mágikus párhuzamosok. Holnap hajnalban jövök majd errefelé, holnapután déltájban, pénteken megint hajnalban. Sohasem jövök már ugyanakkor erre. Az a pillanat egyszeri volt, merthogy a pillanatok már csak iylen egyszeriek. Kész szerencse, hogy legalább oldalra pillantottam, és sikerült megragadnom belőle valamit. Így visszagondolva, mintha belestem volna egy ablakon, vagy inkább kilestem volna a magam építette kis cellám ablakán.

Kommentek