Szükség van-e vezetőkre? Keresem a helyem – mondta nagyon határozottam egy multi magyar leányvállalatának egyik középvezetője, amikor a minap, az online térben, a változás esélyeiről beszélgettünk. Neki megérkezett már, hogy akár lehetne egészen másmilyen is a folytatás, hogy a következő fázisba lépve – nem mondanám, hogy amikor vége lesz, mert nem tudjuk vége lesz-e, és nem tudjuk pontosan minek is lesz vége, és ha vége is lesz mikor lesz vége -, szóval a következő fázisba lépve, akár valami egészen másban is lehetne gondolkodni, nem feltélen csak a visszatérésben.
Azt most figyelmen kívül is hagyhatjuk, hogy filozófiai értelemben nincs visszatérés. Ez egyébként tartalmailag és mentálisa sem lehetséges. Az elmúlt hónapokban ugyanis elképesztő mennyiségű impulzus ért mindannyiunkat, ami például az idézett multis középvezetőt egy ilyen kérdés felvetésére indította. A helyzetek, amelyekbe keveredtünk, amelyekben éltünk március közepe óta, erős megélésekhez vezettek, amelyeket valószínűleg nem volt még mód és alkalom feldolgozni.
Ha úgy vesszük, tulajdonképpen egy komplett generációt, az X-et ugyanis, amely Európában mindeddig békében élte az életét, kilökték az irodaház tizedik emeleti ablakából. Ráadásul épp az életközépi válságban járnak, de ez most csak hab a tortánt. Lesz, aki ezt a zuhanást megússza egy ficammal, és lesznek szilánkos bokatörések – bocs, ha ilyen amúgy orvosilag nem létezik, de most majd lesz, mert időnként van olyan, amilyen még nem volt. Aki ezzel békében tud élni, az máris finomabb földetérésre készülhet, mint aki arra számít, hogy a járdáról egyszerűn visszapattan az üveg toronyházba, a megszokott iróasztala mögé, és még a kávéja is ott lesz az asztalon, ahogyan március közepén otthagyta. Nem lesz ott, és nincs visszapattanás. Csak legfeljebb elrugaszkodás van a járdáról, és minden megszokottól. Benne, akár a klasszikus vezetői szerepfelfogástól, a klasszikus vezetői szereptől.
A nyár és az ősz valószínűleg arról szól majd, hogy próbáljuk feldolgozni mindazt, ami az elmúlt nyolc-tíz hétben történt. Az a helyzet, hogy a legtöbb impulzus nem a racionális gondolkodásunkat érte, hiszen nem dőltek meg a fizika, vagy a matematika alapvető törvényei, a gravitáció és az idő még mindíg hat ránk, és a víz is, az óramutató járásval megegyező irányba örvénylik az északi féltekén a lefolyókban, a délin meg ellentétesen. Viszont elképesztő mennyiségű impulzus érte a jobb agyféltekénket, a limbikus rendszert. Ha sikerül ezeket a tanulásokat racionális megértésre fordítani, a tapasztalatainkból gyakorlatot, új gyakorlatot formálni, vezetőként, szervezetként akár szintet is léphetünk. Ami hosszabb távon versenyképesebbé tesz, ahogyan az evolúciótól az már csak elvárható. Azt hiszem első lépcsőfoknak megteszi egy afféle kérdés, hogy szükség van-e vezetőkre?
Kommentek
You might also like
