Játssz

Többet kellene játszani, mert a játék talán az egyetlen dolog a világban, ami nemcsak ellazít, kikapcsol, stresszt old, közelebb hoz/visz másokhoz, de még nagyon sokmindenre meg is tanít. Akár, ha ugyanazzal a játékkal játszunk is únos untalan, a játék sohasem ugyanaz. Olyan ez, mint amikor megkérdezik tőlem, nem unalmas a Velencei-tavon, ami mégiscak egy kis tó vitorlázni? A tó sohasem ugyanaz, nem lehet kétszer ugyanúgy kivitorlázni a kikötőből, nem fújt még sohasem kétszer ugyanonnan a szél. A játékban sem jött még sohasem – na jó, ez matematikailag biztosan nem igaz, de a mi szempontunkból ez most nem annyira fontos -, szóval nem jöttek még szinte sohasem ugyanúgy a lapok, a dobókocka mindig más ütemben engedi vágtatni a bábuinkat, és valahogy az ország-városban sem mindig ugyanazok a nevek, növények, állatok, hegyek, híres emberek jutnak eszünkbe. A világ sohasem ugyanaz, mint volt az előző másodpercben. A játék erre IS megtanít, hogy a világ lényege a folyamatos változás, mert ezt is hajlamosak vagyunk a hétköznapjaink alá temetni, hogy álandó változásban vagyunk. A modernkori embert olykor hatalmába keríti az önhittség, és úgy érzi: a történelem eddig tartott, vagyis a történelem az, ami mögöttünk van, ahogyan az evolúció is velünk elérkezett a végállomásához, nincs tovább. Pedig tudjuk, egyik sem igaz. A történelemben élünk, ebben a nagy folyamban, és az evolúció ma is alapvetően ugyanolyan próbák elé állít minket, meg kell nyernünk a mindennapi versenyeinket. A játék pedig megtanít versenyezni, mert ehhez a versenyhez rugalmasságra van szükség, alkalmazkodásra, ami nem azonos a megalkuvással. A világhoz alkalmazkodni sokféleképpen lehet. Megadóan elviselni csak, vagy, akár egy jó vitorlázó megtalálni azt az irányt, ami előbbre visz. Előbbre jutni nem a szó anyagi értelmében értem, hanem az érezni, hogy léptem egyet előre. Talán csak nem mordultam rá úgy a kicsit nagyothalló zöldségesre, hogy a másik fajta almából adjon, vagy nem emeltem fel a hangom indokolatlanul a telefonos ügyfélszolgálattal beszélve, nem vágtam át csak azért a másik sávba, hogy egy autóval előrébb érjek, vagyis képes voltam együtt működni a rendszerrel. Megtalálni a táblán a következő lépést. Szóval játszani jó. Négy napig Lego-ztam. Kilenc, egymás számára ismeretlen embert sodort össze az élet erre a négy napra, akik között a negyedik nap végére halvány barátságok szövődtek, miközben megtapasztaltuk, hogy milyen fantasztikus lehetőségek vannak a kezeinkben. A kezeink sokszor tényleg jobban és előbb tudják a választ a kérdéseinkre, mint azt gondolnánk. Talán, sőt éppen azért, mert nem gondoljuk, nem gondoljuk túl a dolgokat, csak elkezdünk matatni a nagy halom Lego-ban és egyszercsak ott a válasz, valami furcsa, vicces, kedves játékos modellben. Elkezdjük nézegetni, és kirajzolódik egy történet, benne válaszokkal és persze újabb kérdésekkel. Ez a LEGO® SERIOUS PLAY® egyik lényege. A válasz ott van előttünk, a kezünkben, az építőkockákban. Játszani ezért, ezért IS jó. Játszani ezért is kell, mert a játékon keresztül sokminden feltárul a világból, ami másként rejtve maradna.

Kommentek