A minap az öregségről is beszélgettünk az egészséges élet apropóján egy társaságban. Hat nő, nagyon más életek, pályák, korok, és mégis sok fontos ponton mind ugyanarra jutottak, az egészség nemcsak mozgás, és zöldségek, vagy gluténmentes kaják, esetleg cukormegvonás. Sokkal több, valami egészen más. Az egészség inkább motiváció, nyitottság, és egyensúly, amiben a rossznak is helye van. … és akkor egyszercsak felmerült, hogy egyikük azért is szeret utazni, hogy megismerje más népek öregjeit, hogy hogyan élik meg máshol az idő és az élet múlását. Szinte egyszerre vágtuk rá, hogy “a mi öregjeink” példája nem tűnik annyira vonzónak.
Emlékszem tavaly ősszel döbbenten néztem Madrid utcáit járva este kilenc tájban, ahogyan egyszercsak megjelentek a jól öltözött, olykor botjaikra támaszkodó idős emberek, hetvenesek, nyolcvanasok. A barátaikkal kávéházakban üldögéltek, és beszélgettek. A mediterránok persze mások – próbáltuk elvenni az élét a példának, ami elkeserítő kontrasztban áll a mi panaszkodós, kedvetlen öregjeinkkel.
Felmerült azután a minapi beszélgetésben a kor érzése, hogy ez valami egészen más, mint a mért idő, ami elmúlt már, hogy ez az egész öregedés dolog sem csak idő, ahogyan az egészség sem csak zöldségevés és mozgás. Sőt, megöregedni, úgy igazán, a szónak az elfogyni értelmében leginkább nem idő kérdése. Igazán megöregedni, igazán elfogyni azt hiszem annyit tesz, nem érdeklődni tovább. Churcill annak idején kedélyesen megdorgálta az orvosait, amikor közölték vele, hogy nem tudják megfiatalítani. Milyen buták maguk orvosok. Én nem megfiatalodni, hanem megöregedni szeretnék – mondta. Talán arra gondolt, végigmenni az úton, látni még, tapasztalni még. Az időnek nincs hozzánk állása, nekünk kell alkalmazkodnunk hozzá, és ha már így van, hát azt hiszem így érdemes. Nem engedni csak úgy eltelni hagyni.
Kommentek
